Válasszon nyelvet

Köszöntjük kedves vendégünket, és kívánunk jó pihenést, kellemes felüdülést és élményekben gazdag kikapcsolódást.

Panziónk valamennyi munkatársa mindent megtesz vendégeink kényelméért, azonban ehhez a vendégek együttműködése is nélkülözhetetlen. Ennek érdekében tartjuk szükségesnek az alábbiakban megfogalmazott normák figyelembevételét és betartását.

Bejelentkezés
A vendégek a szobakulcsot a recepción vehetik át, melyhez a szobában lakó vendég(ek) regisztrálása szükséges. A regisztráció a bejelentőlap pontos kitöltését és a vendég személyazonosságának igazolását jelenti. Hontalanok és nem az Európai Unió állampolgárai esetében a hontalan igazolvány, illetve az útlevél bemutatása és átadása jogszabály alapján kötelező.
A szobákat a megérkezés napján 15:00 órától lehet elfoglalni.

A szoba korábbi elfoglalása esetén a panzió jogosult a visszaigazolásban meghatározott felárat felszámítani.

Kijelentkezés
A távozás napján a vendég a szobát poggyászával, bevitt dolgaival együtt 11:00 óráig köteles elhagyni, és a bejelentkezéskor kapott kulcsokat a recepción leadni. 
A szoba későbbi elhagyása esetén a szálloda jogosult a visszaigazolásban meghatározott felárat felszámítani.
A vendég a panzióban tartózkodása ellenértékét legkésőbb a panzióból való végleges távozása előtt köteles a visszaigazolásban meghatározott módon kiegyenlíteni.
A fizetés bármilyen okból történő megtagadása esetén a panzió jogosult a vendég panzióba bevitt dolgait visszatartani és azokon zálogjogát érvényesíteni.

Fizetés nélküli távozás esetén a panzió a rendőrségi feljelentés mellett jogi úton érvényesíti a követelését a vendéggel szemben, amelynek költségeit a vendégre terheli.

Az utólag felmerült és ki nem egyenlített díj összegét a szálloda a vendég bankkártyájára terheli.

Látogatók
A panzió szobáiban csak a recepción regisztrált vendégek tartózkodhatnak. A vendég a látogatója magatartásáért – ideértve az esetleges károkozást is – felelősséggel tartozik. A látogató által a vendégnek és/vagy harmadik személynek okozott kárért való felelősséget a panzió kizárja.

A szobafoglalásban szereplő létszámon felüli vendég után napi árat számol fel a panzió.

18 év alatti vendégek
14 éven aluli gyermek csak szülői vagy más, általa megbízott cselekvőképes személy folyamatos felügyelete mellett tartózkodhat a szobában. A gyermek kísérői felelősséggel tartoznak a gyermek épségéért és az általa okozott károkért.
A panzió szolgáltatásait 14 év alatti vendég csak szülői vagy más, az általa megbízott cselekvőképes személy kíséretében veheti igénybe.
A panzió területén, rendezvényén 18 év alatti személy alkoholt nem fogyaszthat. E kötelezettség betartásáról/betartatásáról a 18 év alatti személy szülője, általa megbízott cselekvőképes személy köteles gondoskodni. E kötelezettség megszegésének jogi, erkölcsi és anyagi következményeiért a szülő vagy az általa megbízott cselekvőképes személy teljes felelősséggel tartozik. 

Panzió eszközei, berendezései
A vendég köteles a panzió eszközeit, berendezéseit rendeltetésszerűen használni. A nem rendeltetésszerű használatból eredő kárt a vendég a panzió felhívására, de legkésőbb a távozása előtt köteles megtéríteni.
A panzió berendezési, felszerelési tárgya a panzió területéről kizárólag a panzió előzetes írásbeli engedélyével vihető ki. A panzió szobájának bármilyen átrendezését, bútorok áthelyezését kizárólag a panzió munkatársa, vagy erre kijelölt megbízottja végezheti.
A panzió tulajdonában álló dolog elvitele a panzió előzetes írásbeli engedélye nélkül bűncselekménynek minősül, és ebben az esetben a panzió megteszi a szükséges büntetőjogi és polgári jogi lépéseket.
A panzió bármely eszközének, berendezési, felszereltségi tárgyának meghibásodását a vendég köteles bejelenteni a panziónak. A vendég nem jogosult a hibát saját maga kijavítani vagy a kijavítást megkísérelni. Az ebből eredő károkért való felelősséget a panzió kizárja.

Wi-fi
A panzióban wi-fi rendszer üzemel, amelynek használata térítésmentes.
A vendég a wi-fi csatlakozás jelszavát a panzióba való bejelentkezéskor, a kulcsok átvételével egy időben kapja meg.
A wi-fi folyamatos, megszakítás nélküli működését és elérhetőségét a panzió nem garantálja.
A wi-fi használata során vagy következtében a vendég készülékében vagy annak tartalmában keletkezett közvetlen vagy közvetett károkért a panzió nem vállal felelősséget. A szolgáltatást a vendég a saját felelősségére és kockázatára veszi igénybe.

Biztonság
A panzió az épületben és annak külső (utcai) és belső (udvari) környezetében a vendégek és a panzió vagyon- és személybiztonsága érdekében zártláncú kamerarendszert üzemeltet, amely napi 24 órában, folyamatosan készít és rögzít felvételeket.
A vendég tűz esetén köteles a szobában kihelyezett menekülési útvonalat, illetve a helyszínen lévő tűzoltó utasításait követni.
Tűzoltó palackok a szálloda folyosóin, emeletenként találhatók. Tűz esetén a vendég köteles haladéktalanul riasztani a recepciót.
A panzió szobájában tilos vasalót, vízforralót, kávéfőzőt és egyéb, a megszokott utazási szükségletek közé nem tartozó elektromos készüléket – ide nem értve a laptopot, notebookot, tabletet, fényképezőgépet, videokamerát – üzemeltetni.

A panzió területére be nem vihető dolgok
A panzió az alábbi dolgok bevitelét tiltja meg:

  • a hatályos jogszabályokban maró, gyúlékony vegyszernek, anyagnak minősített dolgok,
  • a hatályos jogszabályokban tűzveszélyesnek és/vagy robbanásveszélyesnek minősített anyagok,
  • különösen drága, nagy értékű értéktárgy, muzeális tárgy,
  • tűzijáték, petárda, ezek alkatrészei, összetevői,
  • hulladék, környezetre, egészségre ártalmas dolog,
  • pszichotrop anyag

A panzió a vendég előzetes írásban tett kérelmére írásban engedélyezheti nem bevihető dolog bevitelét a panzió területére.

Ha a vendég a panzió előzetes írásbeli engedélye nélkül nem bevihető dolgot visz be a panzió területére, azt a szálloda a vendég költségére eltávolíthatja vagy eltávolíttathatja.
Az engedély nélkül bevitt dologban keletkezett kárért való felelősséget a panzió kizárja.
A vendég teljes körű jogi és anyagi felelősséggel tartozik mindazon kárért és sérelemért, amelyet az engedély nélkül bevitt dolog okoz más vendégnek, harmadik személynek vagy a panziónak. 

Dohányzás
A panzió nemdohányzó. Ennek értelmében a panzió zárt helyiségeiben (beleértve a vendégszobákat is), közösségi területein, valamint a panzióhoz tartozó teljes nyílt területen – a dohányzásra kijelölt helyek kivételével – tilos a dohányzás, illetve az elektromos cigaretta használata.
A panzió alkalmazottai jogosultak a vendégeket, valamint a panzió területén tartózkodó bármely más személyt figyelmeztetni ezen előírás betartására, illetve a dohányzás, elektromos cigarettázás abbahagyására. A vendég, illetve a panzió területén tartózkodó bármely személy köteles az előírás betartására, valamint az esetleges felszólítás teljesítésére. Amennyiben bármely vendég vagy a panzió területén tartózkodó egyéb személy jogsértő magatartása miatt a szállodát az illetékes hatóság a vonatkozó jogszabály alapján bírsággal sújtja, úgy a panzió jogosult az adott jogsértő magatartást tanúsító személyre a bírság összegét áthárítani, illetve annak megfizetését tőle követelni. 

Ne Zavarj! Do not disturb” figyelmeztető tábla
A panzió alkalmazottak a szobatakarítást délelőtt 11 órától végzik folyamatosan.
A vendég a „Ne zavarj! Do not disturb” figyelmeztető táblának a szobaajtó külső kilincsére történő kiakasztásával határozottan jelzi, hogy a panzió munkatársai ne zavarják, ne kopogjanak és ne lépjenek be a szobába.
A “Ne Zavarj! Do not disturb” figyelmeztető táblácskát a vendég a saját felelősségére és kockázatára helyezi el a bejárati ajtó külső kilincsén. Ha a panzió munkatársai a vendég elutazásának napján a szobája kilincsén „Ne zavarj! Do not disturb” figyelmeztető táblát találnak, és a vendég a panzió telefonhívására nem reagál, úgy a panzió munkatársai 11:00 óra után bármikor bemehetnek a szobába.
Rendkívüli helyzetben (például tűz, terrortámadás stb.) előzetes telefonhívás nélkül, illetve amikor a panzió a rendelkezésére álló információk alapján megalapozottan feltételezi, hogy a szobában a vendég élete, egészsége, testi épsége, vagyonbiztonsága veszélyben van vagy veszélyben lehet, és a vendég a panzió telefonhívására nem reagál, úgy a panzió munkatársai jogosultak bemenni a szobába.
A „Ne zavarj! Do not disturb” figyelmeztető tábla nem rendeltetésszerű használatából eredő károkért, sérelemért a panzió nem vállal felelősséget. 

Napi takarítás
A panzió naponta egyszer, 11:00 és 14:00 között takarítja a szobát.
Amennyiben a szoba takarítását végzők ezen időszak alatt a szoba külső kilincsén „Ne zavarj! Do not disturb” figyelmeztető táblát találnak, úgy a szoba takarítását nem végzik el, ezért a vendég díjcsökkentést vagy kártalanítást nem követelhet.
Környezetvédelmi szempontból kizárólag a fürdőszoba padlózatára helyezett törülközőket cseréli a panzió. 

Mosás, vasalás
A panzió mosást, vasalást, vegytisztítást nem vállal. A vendég kérésére megszervezi a vendég ruházatának mosását, vasalását, vegytisztítását. A panzió kizárólag a megszervezésben közreműködik, a mosást stb. végző vállalkozás nem a panzió közreműködője, ezért a vállalkozás munkájáért felelősséget nem vállal. 

Minibár
A minibárban elhelyezett termékek fogyasztása díj ellenében történik. Az aktuális árlista a minibár tetején található. 

Parkolás
A szállóvendégek gépjárművei térítésmentesen parkolhatnak a panzió fedetlen és nem őrzött parkolójában.
A parkolóban a KRESZ előírásai szerint kell közlekedni. A gépjárművek megengedett sebessége 20 km/óra.
Ha a vendég igénybe kívánja venni a parkolót, akkor bejelentkezéskor, a bejelentő lapon fel kell tüntetnie a jármű forgalmi rendszámát. Ennek megtagadása vagy elmulasztása esetén a parkoló nem vehető igénybe. A vendég az általa másik parkoló autóban okozott kárért a károsultnak közvetlen felelősséggel tartozik. 

Reggeli
A szobaár tartalmazza a reggelit.
A reggeli időpontja: 8:00 órától 10:00 óráig.
A reggeliző helyiségből sem étel, sem ital későbbi fogyasztás céljából nem vihető ki. Amennyiben a vendég a panzió előzetes engedélye nélkül későbbi fogyasztásra ételt és/vagy italt visz ki a reggeliző helyiségből, úgy a panzió jogosult a reggeli árának 50%-t / fő / alkalom jogosult a vendég számlájára terhelni.

A vendég betegsége, halála
Amennyiben a vendég a szállás-szolgáltatás igénybevételének időtartama alatt megbetegszik, és maga nem képes saját érdekében eljárni, a panzió orvosi segítséget ajánl fel. A vendég a felajánlott orvosi segítséget saját felelősségére és kockázatára veszi igénybe. Az orvos nem a panzió alkalmazottja, megbízottja, közreműködője, a diagnózisért, az alkalmazott terápiáért, annak következményéért való felelősséget a panzió kizárja. A vendég betegsége/halála esetén a panzió a költségeinek megtérítésére tart igényt a beteg/elhunyt hozzátartozója, örököse, illetőleg a számlafizetője részéről; az esetleges orvosi és eljárási költségek, az elhalálozást megelőzően igénybevett szolgáltatások ellenértékének, és a betegség/haláleset kapcsán a felszerelések, berendezési tárgyakban keletkezett esetleges károk tekintetében.

A vendég fertőző betegsége esetén a panzió jogosult díjvisszatérítés vagy kártérítés nélkül, azonnali hatállyal felmondani a szolgáltatási szerződést. Ebben az esetben a vendég a panzió felmondásában meghatározott időtartamon belül köteles a panziót poggyászaival együtt saját költségén elhagyni. Fertőző betegség esetén a panzió a 18/1998. (VI. 3.) NM rendeletnek megfelelően köteles eljárni. (Ez a rendelet írja elő, hogy mit kell tenni fertőző betegség esetén. A rendelet értelmében, ha ilyen gyanú áll fenn, akkor a panzió orvost hív, és ő állapítja meg, hogy a vendég fertőző vagy sem.)

Rendellenes magatartás
A vendégek nyugalma érdekében a panzió területén 22:00 óra után – kivéve a panzió által szervezett vagy engedélyezett rendezvény, program esetében – tilos a hangoskodás, zenélés, zajjal, lármával járó tevékenység, hangeffektusok, a szobában zavaró hangerejű televíziózás, rádiózás stb.
A panzió területén időponttól függetlenül tilos minden olyan magatartás, viselkedés, amely zavarja mások nyugalmát, biztonságát, biztonságérzetét, magánszféráját; zaklatásnak minősül vagy minősülhet, alkalmas mások megfélemlítésére.
A panzió munkatársa jogosult figyelmeztetni a rendbontó és/vagy hangoskodó vendéget. Többszöri figyelmeztetés után a panzió jogosult a szolgáltatási szerződést egyoldalúan, azonnali hatállyal felmondani, és a vendéget a panzióból visszafizetési és/vagy kártérítés kötelezettség nélkül haladéktalanul kiutasítani.

A panzió kizárja a felelősségét minden olyan sérelemért, amelyet a vendég magatartása okoz más vendégnek.

Talált tárgyak
A talált tárgyakat a recepción lehet leadni, ahol azt nyilvántartásba veszik. Az élelmiszert, élelmiszer jellegű cikkeket, gyógyszereket a panzió megsemmisíti. A tárolható tárgyakat a panzió 3 hónapig őrzi. Amennyiben a talált tárgy jogos tulajdonosa jelentkezik, személyazonosságát igazoló okirat felmutatásával és aláírásával, valamint az őrzéssel felmerült költségek megtérítése ellenében veheti át a tárgyat. A szálloda által méretük, súlyuk vagy egyéb tulajdonságuk miatt nem őrizhető tárgyakat a szálloda haladéktalanul átadja a területileg illetékes jegyzőnek. 

A panzió kártérítési felelőssége
A panzió a vendég szállodába bevitt dolgaiban keletkezett kárért – a bevitelből kizárt dolgok kivételével – felelősséggel tartozik.
A panzió a készpénz, értékpapír, értéktárgy esetében csak akkor köteles a keletkezett kárt megtéríteni, ha a vendég ezeket a panzió széfjben helyezte el.
A panzió kifejezetten felhívja a vendég figyelmét, hogy készpénzét, értéktárgyát, értékpapírját a széfben helyezze el.
A vendég egyéb bevitt dolgaiban keletkezett károkért a panzió csak akkor tartozik felelősséggel, ha a káresemény a vendég által rendszerint használt, vagy a vendég számára nyitott helyen következett be, például: a szoba, folyosó, lobbi, kert, parkoló.

Mentesül a panzió a kártérítési kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kár a vendégek és az alkalmazottak körén kívüli elháríthatatlan ok miatt következett be, vagy a kárt a vendég maga okozta.

A vendég a panzió berendezéseit, szolgáltatásait rendeltetésszerűen, saját egészségi, fizikai, mentális állapotának tudatában és ismeretében használja, illetve veszi igénybe, ezért a nem rendeltetésszerű, illetve nem a vendég valós egészségi, fizikai, mentális állapotának megfelelő használatból, igénybevételtől eredő károkért való felelősségét a panzió kizárja.

Adatvédelem
A panzió a vendég jelenlegi, múltbéli, illetve jövőbeni panzióbeli tartózkodásáról harmadik személynek ideértve a vendég közeli hozzátartozóit, kizárólag a vendég előzetes írásbeli engedélye alapján ad tájékoztatást. E tájékoztatási tilalom nem vonatkozik a jogszabály alapján történő megkeresésre.
A vendég tudomásul veszi, hogy a panzió jogszabályi rendelkezése alapján köteles a megkereső hatóság részére a vendég megkeresésben kért személyes adatait kiadni, amennyiben annak jogszabályi feltételei fennállnak. A jogszabályon, hatósági vagy bírósági határozaton alapuló adatszolgáltatással szemben a szálloda nem emelhet kifogást.

 

Kapcsolat

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.