1. A foglalás és a visszaigazolás figyelmes elolvasása után mi a teendőm?
A foglalás visszaigazolása minden megadott igényt és paramétert tartalmaz azokkal a tudnivalókkal együtt, melyere a Kedves Vendégnek figyelnie kell. Az előleg rendezése mellett mindössze az extra szolgáltatások (korai érkezés, „VIP” parkolóhely, ételallergia-vagy intolerancia, stb.) igénybevételével kapcsolatban szükséges a lehető leghamarabb visszajelzést küldeni annak érdekében, hogy a megfelelő előkészületeket megtehessük.
2. Hol és hogyan parkolhatok?
Közvetlenül a Panzió bejárata előtti közterületen található egy parkoló, amelyet a Vendégeink díjmentesen használhatnak.
Zárt udvari parkolóhelyet azoknak a Vendégeinknek tudunk korlátozott számban biztosítani, akik a foglaláskor jelzik erre vonatkozó igényüket.
3. Leghamarabb mikor és legkésőbb meddig foglalható el a szállás az érkezés napján?
Vendég előzetesen megkapják sms-ben azt a kapukódot, amellyel lényegében bármikor be lehet lépni a Panzió területére., így az érkezésnek időbeli „felső” korlátja nincs.
A kódok funkciói eltérőek, egyes kódok autós behajtásra is lehetőséget biztosítanak, mások nem… az előzetes parkolóhely foglalás alapján.
Alapesetben a szállás 15:00-tól foglalható el, ugyanakkor előzetes egyeztetés alapján a korai érkezésre is van lehetőség, azzal a megkötéssel, hogy a szobákat legkorábban 12:00-kor áll módunkban átadni a Kedves Vendégeknek.
4. Mit tehetek annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban elfoglalhassam a szobámat?
Érkezéskor nincs semmilyen regisztrációs vagy űrlapkitöltési kötelezettség, így lényegében csak a Vendég sebességén múlik, hogy mennyi idő alatt veszi fel az előre kikészített kulcsot és jut el a szobáig.
5. Hova tehetem a kerékpáromat és kell-e tennem bármilyen óvintézkedést?
A Panzió zárt udvarán az arra kijelölt helyen lehetőség van kerékpárok tárolására. A kamerával megfigyelt területen mindenki biztonságban tudhatja a járművét, melyet saját zárral bárki rögzíthet. Szolgáltatásaink körébe a zár biztosítása nem tartozik bele.
6. Mi tartozik a szobák alap felszereltségéhez és mi az, ami igény szerint kérhető?
Minden szobában található televízió, minibár, Nespresso kompatibilis kávéfőző, törölköző, vállfa, széf, tusfürdő, testápoló, varrókészlet, cipőtisztító… illetve bármi, ami a 4 csillagos elhelyezés szintjén alapkövetelménynek számít.
Igény szerint rendelkezésre tudunk bocsájtani borotválkozó készletet, fogkefét, fogkrémet, papucsot, fürdőköntöst, babaágyat, fürdetőkádat, fellépőt, wc-szűkítőt, bébiétel melegítőt.
FONTOS tudni, hogy a Panzióban egyetlen mikrohullámú sütő sincs!
7. Mire számíthatok és mire kell figyelnem, ha háziállattal érkezem?
Állatbarát szállásként olyan bekészítéssel igyekszünk gondtalanná tenni a nálunk töltött időt, amelyek a kiskedvencek kényelmét is szolgálják.
A bekészítés tartalmaz extra plédet (az ágytakarón kívül), itatótálat, normál méretű fertőtlenített fekhelyet, illetve tálat a macskaalomnak és szilikátos macskaalmot.
Tisztelettel kérjük a gazdikat, hogy többi Vendég nyugalma érdekében kedvenceiket NE hozzák a beltéri reggelizőhelyiségbe! Jó idő esetén a terasz kiváló lehetőséget nyújt az „állati” reggelizésre
8. Ha kérdésem vagy különleges kérésem merül fel, kihez, mikor és milyen formában fordulhatok?
A Panzió tulajdonosa és vezetője, Iván Anna telefonon minden nap 10:00-17:00 között készséggel áll az érdeklődők rendelkezésére.
A Vendégek személyesen is feltehetik kérdéseiket, jelezhetik kéréseiket Annának minden nap 7:00-tól a reggeli végéig.
9. Milyen teendőim vannak távozáskor, illetve hogyan adhatok visszajelzést a tapasztalataimról?
A hatályos törvények értelmében a szállásdíj rendezése mellett minden felnőtt Vendég köteles távozáskor készpénzben idegenforgalmi adót fizetni. A kulcsok leadását követően további teendő nincs.
Minden visszajelzést örömmel és köszönettel fogadunk, melyeket személyesen vagy a Google és a Facebook értékelési felületein meg lehet osztani. Néhány nappal a távozás után minden Vendégünk kap egy e-mail-t, melyben visszajelzést kérünk az elégedettségéről.
Vendégszeretetünket és a Fertő-táj élményeit minden korábbi és leendő Vendégünk számára szeretettel ajánljuk!